Minőségpolitika

EFEB FELNŐTTOKTATÁSI KÖZPONT Kft.
1114 Budapest, Villányi u. 5-7.
Felnőttképzési tevékenység engedélyszáma: E/2020/000339

 

MINŐSÉGPOLITIKA

 

Az EFEB Felnőttoktatási Központ Kft. elkötelezett a jogszabályi és szakmai követelmények teljesítése mellett, ennek érdekében minőségirányítási rendszert építünk és fejlesztünk, valamint folyamatosan követjük a szervezet életét, működését meghatározó szabályozásokat, körülményeket – ennek megfelelően évente felülvizsgáljuk és aktualizáljuk minőségpolitikánkat, intézményi szervezeti stratégiánkat, illetve a teljes minőségirányítási rendszerünket.

Felnőttképzési programjainkat megrendelőink elvárásai alapján, a vonatkozó jogszabályok figyelembevételével alakítjuk ki és valósítjuk meg, mindezek mellett intézményi stratégiánk alapja, hogy munkatársainkkal közösen értékeljük a szervezet tevékenységeit, átgondoljuk a vezetőség felelősségét, a szervezet céljait, s az azok eléréséhez vezető utakat. A stratégiai céljaink megfogalmazásában figyelmet fordítunk képzéseink résztvevőinek és megrendelőinek megfogalmazott és látens igényeinek kielégítésére. Ebben a munkában legfőbb törekvésünk tevékenységeink folyamatos jobbá tétele és fejlesztése.

Intézményünk szervezeti felépítése, a felnőttképzési tevékenység szervezésének, megvalósításának érdekében kialakított munkakörök meghatározása illeszkedik felnőttképzési tevékenységünk célrendszeréhez, kiterjedtségéhez, képzéseink célcsoportjainak elvárás-rendszeréhez.

Munkatársaink és oktatóink minőség tudatossága, képzési minőségért vállalt felelőssége, fejlődése érdekében biztosítjuk a rendszeres továbbképzés lehetőségét, mindenkor szem előtt tartva az egyéni képzési igényeket és szükségleteket.

Minőségpolitikánk, és az azt megvalósító minőségirányítási rendszerünk alapja a partneri megelégedettség, ezért megbízóink és képzéseink résztvevőinek igényei, visszajelzései alapján folyamatosan változtatjuk, javítjuk tevékenységeinket. Kiemelt figyelmet fordítunk a résztvevői elégedettségmérés során kapott visszajelzésekre.

Célunk, hogy az általunk nyújtott szolgáltatás minőségével, ár érték arányával a piaci részesedésünk növekedjék és Intézményünk a felnőttképzés egyik meghatározó, ismert és elismert résztvevője legyen.

Minőségpolitikánk nyilvános, honlapunkon megtekinthető.

Budapest, 2023.01.01.

Nádor Balázs

ügyvezető igazgató

Jelentkezés telefonon

+36(1) 321 9215

Jelentkezés online

Jelentkezzen most, könnyen és gyorsan bármely tanfolyamunkra! Csak egy pár kattintás és kezdetét veheti a tanulás!

Hírlevél

Értesüljön rendszeresen az aktualitásokról!

Feliratkozás
Leiratkozás